James Bond - Skyfall

Nem vagyok igazán nagy James Bond-fan. A filmek felét nem láttam, vagy kikapcsoltam őket, de a Daniel Craigesek lenyűgöztek. (Na jó, a kevésbé jól sikerült utolsó, a Skyfall előtti nem.) Viszont azt el kell ismerni, hogy ez a film stílusos és letisztult, aminél méltóbbat keresve sem lehetett volna találni arra a bizonyos 50. évre.

És nem csalódtam. A film olyan moziélmény volt, hogy egy percet sem unatkoztam rajta, nem filóztam azon, hogy mikor lesz már vége. Néhány jelenetet mondjuk egy icipicit túlnyújtottnak éreztem, de ez semmi volt ahhoz képest, amit más filmekben csinálnak.

Nem igazán tudom a korábbi James Bond filmekhez hasonlítani, így próbálom úgy venni, mintha egy különleges akciófilm lenne, bár ezzel úgy érzem, jelentsen degradálom a kémek kémjét.

Tehát, a sztori röviden: M-et a múltja kísérti, James Bond egy sérülés következtében kihullik egy időre és a szervezet szerint talán már nem is való vissza a csatasorba, viszont az ellenséget le kell győzni.
Ez elsőre elég sablonosnak tűnhet, de megvalósítva egyáltalán nem éreztem annak.

A film megfordítja a helyzetet. Ezúttal nincs meg a biztonságos háttértámasz, James Bond egyszerre kényszerül hazai (ugye nem kell említenem a vége-jelenetet) és idegen (metró) terepre, közben M, aki eddig a háttérben húzódott meg központi és szinte anyafigurává válik.

Sam Mendes (Amerikai szépség, A szabadság útjai) zseniálisan keveri a lapjait, nem csak, hogy pörgős a cselekmény, de a látvány mindent elvisz, a néhol feltűnő humorfoltok pedig enyhítik a légkört. Mint már írtam, Daniel Craig nekem az egyik kedvencem, de azt el kell ismernem, hogy a Silva-t alakító Javier Bardem lejátszott mindenkit. Végre egy igazi gonoszt láthattam, hiteles őrülettel és olyan háttérsztorival és stílussal, hogy neki szurkoltam pár pillanatig, annak ellenére, hogy nyilvánvaló, ő bizony pusztulni fog. Nem klisés képregényfigura, röhejes sérülésekkel, hanem valós és kézzelfogható. Intelligens, valami furcsán hidegrázós stílussal. (A szigetes jelenetek, vagy a James Bonddal közös enyhén homoerotikus pillanat. Nos, igen. Khm.)

Végre Bond kis csipet-csapata is előtérbe került. Jót vigyorogtam Q-n, akit Ben Whishaw alakít, akit most pár hónappal később a Felhőatlaszban láthatunk.

És a zene. Adele Skyfalljából nagyjából megbékéltem a film előtt, a premierre pedig már meg is szerettem, de úgy és ott látni tökélesen passzolt nem csak a hangulathoz, hanem minden máshoz is.

Amit igazából negatívként tudnék felhozni, az a picike túlhúzás és a filmeknél sajnos már szinte megszokott logikátlan lépések. Persze megértem, hogy kell a dráma és a konfliktus, de ha az ember szemét kiböki egy alternatív (és jobb) megoldás, akkor elvárja, hogy azt csinálják, ne pedig ezerrel hajtsanak a hülyeségükkel. Ennek ellenére a Skyfall hatalmas élmény volt.

5/5

Red Lights - Gyilkos Médium

Margaret (Sigourney Weaver) és Tom (Cillian Murphy) paranormális jelenségekkel foglalkoznak, vagyis inkább próbálják leleplezni. Az indokaik, hogy miért is csinálják kissé homályosnak tűnnek.

A kritika spoileres:

Margaret az egyik legjobb a szakmában, míg Tom nagyon is keres valamit. Amikor fölbukkan Simon Silver (Robert DeNiro) úgy hiszi, hogy megtalálta, Margaret pedig minden áron távol akarja őt tartani a férfitól.

A filmet Roderigo Cortés rendezte, hozzá köthető a nagyon megosztó Élve eltemetve is, itt viszont mind forgatókönyvíróként, mint rendezőként részt vett. És bár a vártakkal ellentétben nem a következő Hatodik érzéket kaptuk, de még így is meglepően szórakoztató lett a végeredmény.

Tom elhatározza, hogy leleplezi Silvert, akit ráadásul egy újságíró halálával is meggyanúsítottak, aki szívrohamban halt  meg a műsora közben. Viszont lassan úgy tűnik, hogy Simon nem csak, hogy egy valódi médiumnak látszik, de talán még az életükre is tör.

A film lassan indul, az ember várja, hogy történjen valami. A cselekmény a későbbiekben sem válik gyorssá, de berántja az embert, ami máris több, mint amit a legtöbb ilyen próbálkozásról el lehet mondani. Tom a film folyamán egyre megszállottabbá válik és próbálja leleplezni Silvert, pedig mindenki óvja ettől. Közben megmagyarázhatatlan dolgok történnek vele.

Margaret pedig... Nos, azt hiszem, hogy mindenki kitalálhatja.


 És a vége az, amit még kiemelhetnék a filmnek. Az öncélú mutogatás, ami annyira jellemző az ilyen filmekre itt sem hiányzott teljesen, de visszafogták, így nemcsak, hogy hatásos lett, de a fordulat is szerzett némi meglepetést.

Mindezek ellenére a film korántsem tökéletes. Néhány logikai buktató, ami a film közben nem látszódott utána mégis olyan egyértelműen rombolta a filmet. 

Számomra külön pozitívum volt, hogy a szereplőink nem zsenik, lassan jönnek rá a dolgokra és bonyolult eszközöket használnak. (Imádtam, ahogy Simon felvételeit nézegetik a kísérletről és úgy próbálnak rájönni, közben versenyt futnak az idővel is.)

Egyetlen jelenetet nem tudtam igazán sehová sem kötni, mégpedig a végső show alatt játszódó WC-st, ami valahogy nem illett be egyik teóriámba sem. 

A színészek közül Cillian Murphy brillírozott, eddig is sejthettük, hogy bitang erős színész, de most újra megbizonyosodhattunk róla, a többiek viszont nem voltak annyira kiemelkedőek számomra. A film legnagyobb meglepetése számomra az atmoszféra volt. Még a lassú indításnál sem éreztem azt, hogy most de csinálnék mást, ki kell ugrani a boltba, húzzunk már innen, pedig jobbnak ítélt filmeket is félbehagytam már, amik nem kezdődtek elég ígéretesen. (A Jesse James mindenki szerint kötelező. Én harmadszori nekifutásra tudtam csak végignézni, ott is két részletben.)

Röviden tehát, ha valaki egy kis vonzódást is érez a kissé rejtélyes, médiumos, enyhén nyomozós filmek iránt, akkor az bátran vegye a listára fel a Red Lights-ot. (Ismét áll a korábbi kérdésem. Miért Gyilkos Médium? Én majdnem hagytam a fenébe a cím miatt, merthogy mi ez már? A film megnézése után még rosszabb választásnak tűnt. Számomra a Vörös fények is tökéletesen megfelelt volna, esetleg valami másodlagos alcímként a Gyilkos Médium.)

5/4

Looper

Looper - A jövő gyilkosa

Íme, a Film. A Looper valami olyat tett, amire nem is számítottam. Kihozott egyúj ötletet, belevitt drámát, valahogy úgy keverte az egészet, hogy a végén egyértelműen ott legyen az év legjobb filmjei közt.

Rian Johnson jó rendező, bizonyítja ezt a The brothers bloom, vagy a Brick és nagyon jó dolgokat tud összehozni Joseph Gordon-Levitt-el (bár ő az egyik kedvenc színészem is.)

A film egy alternatív jövőben játszódik, 2030-40 környékén. A világ elzüllött, már az elején beszippantja az embert a hangulat. A plakátok, minden nem elég távoli, de mégis nagyon más. (Bevallom, azon elvigyorodtam, hogy még X év múlva is Marlborót szívnak.) Új munka teremtődött. Mint kiderül, az időutazás akkor még nem lehetséges, de harminc évvel később, 2070-ben már igen. Persze a technikát ott már letiltották a törvények, de a bűnözőket nem akadályozza meg, hogy a múltba küldje vissza azokat, akiket a jövőben nem tehet el láb alól, a hihetetlenül fejlett követési technikák miatt.

Hogy miért is jó ez? A film nem feszegeti az időutazási kérdéseket, de az egyértelmű tények megmaradnak: Ha meghalsz a jelenben, vagy megsérülsz, az kihatással lesz a jövőbeli énedre is. (Ehhez volt egy zseniális, kissé kínzásos jelenet.)

Aztán a jövőből feltűnnek a looperek későbbi énjeik, így a főszereplőnknek, Joen-nak (Joseph Gordon-Levitt) is szembe kell néznie ezzel, viszont az ő későbbi énje megszökik (Bruce Willis).
A főnökök pedig nem igazán örül ennek, így egyértelmű, hogy mindkettejüknek meg kell halnia.

Na és itt jön be, ami a filmet kiemelte a többi tucatfilm között. Mindenki emberi, mindenkinek van oka. A jelen Joe-ja csak élni akarja az életét, nagyon jól el van, majd harminc év múlva aggódik, akkor meg mi van, ha az idősebb mást akar? Élt az már eleget. Az idős Joe pedig felnőtt, nyomokban sem emlékeztet a kölyökre, viszont bizonyos szempontból az ő érdekei is önzőek. Látjuk, hogy az idős Joe mit ért át, amikor lelőtte a jövőbeli önmagát, milyen utat járt be és mik történtek.

Végig ott vannak a kérdések. Meg lehet változtatni a jövőt? Akkor is megölnél valakit, ha az még sem tette? Hinnél valakinek, aki azt mondja, hogy ezt kell tenned? Megváltozhat az ember? Mit érdemes feláldozni és mikor vesztene az ember túl sokat?

Az idős Joe ugyanis meg akarja ölni azt, aki fel akarja számolni a loopereket, egy bizonyos Rainmaker-t, aki a jelenben csak egy kisgyerek.

Mikor rontunk leginkább a jövőn és minek kell megtörténnie? Szerintem kifejezetten jó döntés volt, hogy nem vesztegettek annyi időt az időutazás kérdésére, hiszen a túlzoptt belemagyarázás ártott volna, nem is keveset.

Igazi akciófilm volt, elég drámával és pont annyi humorral, ami még odaillett.

A színészi játék kiemelkedő volt, bár Joseph Gordon-Levitt átalakítására elég erősen fintorogtam, de hát ez csak külső kérdés.
A jelenetek szépen voltak megcsinálva, az ötleteknek volt alapja, nem voltak zavaróan nyitva hagyott szálak.
És a vége! Nem mondom, hogy filmtörténeti remekmű, de nagyon tetszett.

Összefoglalva: Rian Johnson rendezzen még sok-sok filmet, mert bérelt helye van nálam a legjobbak közt.

5/5

Üss vagy fuss

Üss vagy fuss

Igazából sokkal többet vártam. Mármint nem az év vígjátékát, de egy kicsivel összeszedettebb filmet, legalább egy, vagy két jó poénnal. Az előzetes nagyon korrekt volt, de az összes jó pillanatot ellőtték, mind akció, mind vígjáték témában.
Erre bementem a filmre és amikor kijöttem csak anyázni tudtam. Hogy lehet ezt így megcsinálni?! Hogy?!

A főszereplőnk emberbaráti szeretetből felnyomta a haverját, hogy az menjen sittre helyette, így ő egy isten háta mögötti városkába  került tanúvédelmi program keretein belül, ahol kapott egy teljesen életképtelen marshallt is a nyakába.
Meg persze egy csajt, aki erőszakmentes konfliktuskezelésből diplomázott (amúgy ennél jobbat nem tudtak kitalálni?) és összejöttek.
Aztán megvan a konfliktus és az idiótábbnál idiótább helyzetek, így a film negyedénél már azon gondolkodtam, hogy bele lehet-e fojtani magam a popcornba. Jelentem, nem.

Mert a film nem szól szinte semmi összefüggőről. A sittes ex-haver, plusz a féltékeny ex-pasi, némi családi dráma és a többi. Ami kéne abból kevés lett, amiből nem, azt pedig nyomatták.

Ami számomra a legzavaróbb volt, az az, hogy valami újfajta poénforrásként bele akarták vinni a "túlbeszélgetős érzelmes izét" (ki fogok találni egy nevet erre). A szereplők minden egyes alkalommal leállnak dumálni, én pedig nem tudtam eldönteni, hogy sírjak, vagy nevessek-e.

Igazából ennél többet nem is tudnék írni a filmről, talán nem is lehet.

Amúgy a Hit&Run-ból hogy lett Üss vagy fuss?

A Feláldozhatók 2

A feláldozhatók 2 (The Expendables 2.)

Megint úgy érzem, hogy erről a filmről nem igazán nekem kéne írnom. Kezdjük azzal, hogy nekem az első rész nem is gazán tetszett. Viszont a második verte az elsőt. Toronymagasan, minden szempontból. 

Mindig úgy vagyok azzal, hogy hogy akciófilmet osztályozzak, hogy azt két féleképp lehet. Amíg minden más műfajnál a sztori és a látvány-jelenetek összefolynak, addig erre annyira nem jellemző.

Tehát inkább leírom, hogy nekem milyen volt ez a film. 

Tehát, újabb küldetés, újabb legendák.

A Feláldozhatókat nem a filmélmény miatt nézzük, legalábbis nem legtöbben. A film olyanoknak a paradicsom, akik látták a Rambót, fejből vágják a Chuck Norris vicceket, legalább tízet, fanolják a Terminátort és persze bírták a Die Hardot. Mert az, hogy Stallone poénkodik Stathammel, Chuck Norris saját magáról szóló viccet süt el, Die Hardra utalnak. Az egésznek van egyfajta paródia érzete, de csakis jó értelemben.

A sztori egyszerű, de tele van idézhető jelenetekkel, és persze ott van az érzés! Ami engem egy kicsit zavart, az, hogy néhol mintha direkt beleerőltettek volna dolgokat. Szomorú beismerni, de régi akciósztárokkal nem feltétlenül lehet mindent eladni, így abban korántsem vagyok biztos, hogy a harmadik részre befizetnék. 

Kis kitérő, pontosabban egy jelenet. Én, mint filmrajongó a nagy sztároktól kapásból négy-öt filmet fel tudnék sorolni, viszont egyszer random megkérdeztem az egyik ismerősöm, hogy mondjon két Chuck Norris filmet, ne csak vicceket idézzen. Egyet sem tudott. 

Sokszor hallottam, hogy új filmet kell teremteni, néha úgy éreztem itt is, hogy ugyan, ez nem elég. Mert Chuck Norris inkább ne poénkodjon, hanem olyan kemény legyen, hogy abból poént lehessen csinálni. Ezt a részt is megértem, de attól még nem változtat azon, hogy a film élvezhető. Sőt.

Aztán jöjjön most egy kicsit részletesebben.

A történet: Nem túl bonyolult, nem túl meredek és nem túl csavaros. 

Na de a jelenetek!

Lőporszagúak, a robbanások hihetetlenek, semmi sem marad ebben, aki a golyókat/hullákat próbálja megszámolni az a végére ínhüvelygyulladást kap, ráadásul azt sem szabad kifelejtenünk, hogy brutális módon lezúznak egy repülőt. 

Akik az előző részekből hiányoztak, azok itt megjelennek, de például Chuck Norris felbukkanása hiába üt, de egy kicsit túl randomnak tűnik. Persze ott volt az élmény, de a kérdés marad: Ezt meddig lehet folytatni?

Stallone és Schwarzenegger tervezik a saját filmjeiket, Stathamnek még korántsem áldozott le a csillaga, náluk elfogadjuk, hogy magukból csinálnak viccet, de ez mindig működni fog? 

Látszik, hogy próbálkoztak, de a karakterek mélyítése inkább gyászosra sikerült, a macsós jelenetek nagy része jól sült el, de attól még volt valami hiányérzetem.

A pletykák szerint lesz harmadik rész is, legalábbis elméletben tervbe van véve, de kit hozzanak még be? Seagal, Cage, Snipes, Samuel L. Jackson, esetlen Vin Diesel? Lassan inkább felvonulásnak tűnik az ötlet is, már így is kissé erőltetett volt néhány szerep.

Szerintem aki az ilyesmire egy kicsit is bukik, annak meg kell néznie, a maga betegségei ellenére is, mert valamiért működik. 

5/3

James Bond

James Bond filmek.
Szégyen, de el vagyok maradva velük, így a fejembe vettem, hogy a Skyfall premierjéig végignézem az összeset. Mind a 22-t (vagy 24, ki hogy számolja), aztán persze a Skyfallt.
A lista itt található, elég meredek lesz, de sebaj. :D
Most töltöm le a Dr. No-t. Senkit sem akarok illegális letöltésre buzdítani, de egy James Bond DVD pakk ára horror, egyenként pedig ne is beszéljünk róla.
Hát, akkor kezdem is, talán nem mindegyikről egy hosszú kritika lesz, de pár sort mindenképp írok.

Abraham Lincoln, a vámpírvadász

Abraham Lincoln, a vámpírvadász

Abraham Lincoln, az Egyesült államok 16. elnöke, aki a polgárháború alatt kormányozta az országot, aki harcolt a rabszolgaság ellen, aki...
Lehetne folytatni a sort, hiszen az Államok egyik legjelentősebb elnökéről van szó.
Aki éjszakánként vámpírokra vadászik, nappal politikai babérokra tör, időközben pedig a nőt is megszerzi. Mindezt vérkomolyan és baltával.

Nem igazán ismerem az amerikai történelmet, legalábbis nem eléggé ahhoz, hogy véleményt mondjak a részletekről, így fogalmam sincs, hogy valaki, aki tájékozott ilyen témában, az hogy képzeli ezt bele.

Innentől spoilereket tartalmaz.

Abraham anyját megölte egy vámpír, ezért bosszút esküszik, aztán találkozik egy másik vámpírral, majd a nővel, majd háború és elnökség és...
A sztori a nulla felé közelít, az ember legszívesebben leültetné az írót, hogy nézd, basszus, nézd. (Szigorúan kivágva az akciójeleneteket. Mert azok nem voltak rosszak.) Szerintem harmadszorra mindent bevallana.
Nem kínosan rossz, de egyszerűen túl komolyan veszi magát a történet, így nekem fél óra után már komolya röhögőgörcsökkel kellett küzdenem, vagy legyűrni a késztetést, hogy szétverjek valamit.

A vámpír-mítoszt rendesen lealázzák (se napfény, se szenteltvíz, az ezüst marad, meg néhány újdonság), de ez nem is lenne baj... De... Ötlettelen... Nagyon...
Az egyetlen, ami meglepett, az Abraham gyerekével ami történik. Valljuk be, nem szoktunk hozzá ahhoz, hogy gyerekeket nyírnak ki.

A sztorit viszont feledteti a járvány, de a 105 perc túl sok ahhoz, hogy mindent csak ez vigyen. Ennek ellenére lenyűgözőek a harcok, bár az én ízlésemnek egy kicsit túl sok a lassítás. Szemet gyönyörködtető a végén a vonatos rész egy-egy jelenete, a vámpírok eltűnéses izéje sem volt rossz. Viszont a maszkok engem néha nem vámpírokra, hanem egy Voldemort/Gollam keverékre emlékeztettek.

A rendezést Timur Bekmanbekov  követte el (aki anno a már kultikussá vált Éjjeli Őrséget, bár ott könyvből dolgozhatott, valamint a Wanted-ot), de talán nem az ő hibája.
A forgatókönyv pedig Seth Grahame-Smith-é, aki az Éjsötét Árnyékot jegyezte. Kíváncsi vagyok, hogy Tim Burton színtiszta empatikusságból vállalta-e a producerkedést, vagy tényleg valami olyat látott bele, amit én/mi nem. Ha az utóbbi, akkor kezdek aggódni, mert ennyire sablonos, klisés és száraz szöveget rég láttam. Egyetlen poén, vagy idézhető szöveg nélkül. A romantika borzalmas volt, néha inkább hoztam volna össze Abrahamet és Henryt, mint Abrahamet és Maryt. Persze lehet, hogy valakinek ez nem így tűnt, de túl elkapkodottnak éreztem, persze nem is ez volt a központi téma.

A színészekről nem igazán tudnék mit mondani. A főszereplőt alakító Benjamin Walkernek ez az első komolyabb szereplése, néhol meg is látszik. A többiek nagy része közömbös, kivéve Dominik Cooper, aki bár néhol kicsit túljátszotta a szerepet, de messze az egyetlen volt, akinek egy kicsit hitelesnek tűnt a karaktere. Azt nem tudnám megmondani, hogy jó színész-e, nem láttam tőle eleget (Ő volt az Amerika Kapitány Howard Starkja, valamint a Devil's Double főszereplője.)
A negatív oldalt Adam szerepében Rufus Sewell hozta, aki bár jó színész, nem maradt meg annyira emlékezetesnek, valamint Erin Wasson (Vadoma), akinek ez az első filmje, de talán érdemes lesz rá figyelni.

Ami számomra még zavaró volt, az a zene. Elismerem, hogy nem kell korhűség, de miért, ismétlem miért kell zúzós gitárszólót betenni?! Nem oda való.

A vége pedig kinyírta az egész film megmaradt hangulatát, mert egyszerűen az sem illett oda. A film nem arról szólt, egyszerűen kirítt a cselekményből.

Nem azt mondom, hogy nem éri meg megnézni, mert egy csomóan lesznek, akik ezt élvezni fogják, de nekem egyszerűen nem jött be. :)

5/2

Trailer: 

Hit&Run trailer

Nekem ennyi alapján bejövős. Valaki tud valamit a magyar premierről?

Ted

Ted

Seth MacFarlane olyan, hogy vagy szereted amit csinál, vagy nem. A Family Guy alkotója bizonyos szempontból ismét megcsinálta a tutit.

Spoilereket tartalmazhat!

John (Mark Wahlberg) nem éppen a kortársai kedvence, elvégre még az is elküldi, akit a többiek vernek. Hogy ezt ellensúlyozzák, a szülei vesznek neki egy nagy macit, de a plüss csak egy szót képes kinyögni. Így a kicsi John azt kívánja, hogy bárcsak a macija igazán élne.
Huszonnégy évvel később Teddel még mindig legjobb barátok, együtt füveznek, Ted hozza fel magához a csajokat, miközben John azon töpreng, hogy négy év után illene-e megkérnie a barátnője kezét (Mila Kunis.)
Lorinak persze nem tetszik, hogy a barátja egy plüssel együtt parázik a vihartól, így lépéseket tesz, hogy John önállósodjon.
Közben ott van a kattant fazon és a fia is...

A poénok jók, hozzák a Family Guy-ban megszokottakat, MacFarlane szerintem több órát képes lenne megtölteni elmebeteg jelenetekkel.
Viszont a vége felé kicsit elmennek, mintha túl komolyan vennék ezt az egészet, így az embernek az az érzése, hogy megint hét éves és életigazságokat próbálnak lenyomni a torkán.

A film szerethető és szórakoztató, viszont nekem nem volt túl emlékezetes. Mindenképp megéri megnézni, ha az ember szereti a kissé beteg poénokat és az ehhez hasonlókat, de akinek a Family Guy se tetszett, annak ez sem fog.

Azt hiszem, csak Mark Wahlberg tud hihetően dumálni egy később odatett plüsshöz, viszont Mila Kunis itt nekem kevésnek tűnt, mintha nem tette volna magát igazán oda, de ez nem zavaró, elvégre a filmet a John-Ted páros viszi.

5/4

Rendezte: Seth MacFarlane
Forgatókönyv: S. MacFarlane
Színészek: Mark Wahlberg (John), Mila Kunis (Lori), Giovanni Ribisi (Donny) stb.

Trailer:

Fejvadászok

Fejvadászok (Headhunters, Hodejegerne)

Úgy érzem, hogy erről a filmről nem igazán tudok írni. Mármint nem azért, mert rossz lenne, hanem mert kevés vagyok hozzá. Ha valaki ezután azt mondja nekem, hogy az északiak nem tudnak filmet készíteni és csak Amerika a király, akkor ezt fogod odaadni neki.

Roger Brown nappal fejvadászként tevékenykedik, de az igazi dolog, amivel fenntartja az átlagon felüli életszínvonalát az a műkincslopás. Amikor a feleségének köszönhetően megismerkedik a karizmatikus Clas Greve-vel, rájön, hogy a férfinél egy hatalmas értékű festmény van. De hamar rájön, hogy most őrá vadásznak, aki pedig üldözi az semmitől sem riad vissza.

A film tele van csavarokkal, a színészek jól alakítják a szerepeket és az utolsó percekig nem lehet kiszakadni az atmoszféráról. Senki sem egyértelműen szimpatikus, de mindenkit meg lehet kedvelni így, vagy úgy.

A film Jo Nesbo skandináv író Fejvadászok címe könyve alapján készült.

Innentől spoilereket tartalmazhat:

Ez egyike azoknak a filmeknek, ahol semmi sem biztos. Azt hiszed az elején, hogy mindent értesz, de a film alatt legalább háromszor megfordul a sztori, amikor pedig hülyéznéd a főhőst, hogy mégis mi a francot csinál, rá kell jönnöd, hogy minden pontosan úgy megy, ahogy ő akarja.

A vége pedig... Arról csak legekben lehet beszélni, egyszerűen zseniális a megoldás, minden egyes apró részlet a helyére kerül, semmi sem történik hiába. (Pl. a hajas résznél volt egy-két furcsa dolog, aztán amikor leesett csak hülyéztem magam, hogy olyan egyértelmű.)
Nem szépeleg a film, ha hullát kell mutatni, akkor hullát mutatnak, de még így is vannak apróbb humoros pillanatok, amik színt visznek az egészbe, ilyen például Roger fegyvermániás haverja.

A színészek jól hozzák a karaktereket. Amíg az elején Roger ellenszenves egy kicsit, a film végén már szurkoltam neki, egyszerűen okos a pasi. Nem szenveleg, nincsenek fölösleges drámák, csak annyi, amennyi kell. Például habozás nélkül a folyóba dobná a haverja hulláját, de a barátnőjét is elhagyná, ha az kéne, mégis látszik, hogy nem robot, kiakad ha kell és kötődik a lányhoz.
Az őt alakító Aksel Hennie egyszerűen tökéletes tudja életre kelteni, nem tudnék senki mást elképzelni a helyébe.



A másik akit ki kell emelnem, az a Clas Greve-t alakító Nikolaj Coster-Waldau, aki a Trónok Harca Jaime-je. Imádni valóan utálható a szerepe, mégis megkedveltem. Ő is okos, neki is vannak jó húzásai és néha nem voltam biztos abban, hogy most mi is lesz a vége.

Meg lehet még említeni Synnove Macody Lund-ot, aki Diane-t, Roger barátnőjét alakítja, és ha jól tudom ez az első filmje is.

A film csavaros, és bár sejthető, hogy mi lesz a vége, de nem kiszámítható. Ha valaki a fordulatok nagy részét ki is találja, akkor is lesz egy-két meglepő jelenet, vagy amikor az ember csak később jön rá, hogy bizony csúnyán félrevezették. Nem az a lényeg, hogy mi történik, hanem hogy történik.

A film egyszerűen hatalmas élmény, kicsit sajnálom, hogy kevés ilyen remekmű jut el hozzánk, vagy csak több hónapos késéssel és akkor is kevés reklámot kap. Mindenesetre rég volt, hogy ilyen elégedetten vigyorogva sétáltam ki a moziból.

5/5

Rendezte: Morten Tyldum
Forgatókönyv: Lars Gudmestad, Ulf Ryberg
Színészek: Aksel Hennie (Roger Brown), Nikolaj Coster-Waldau (Clas Greve), Julie R. Olgaard (Lotte), Synnove Macody Lund (Diane), Eivind Sander (Ove) stb.

Trailer:

Merida, a bátor

Merida, a bátor (Brave)

Az ember, ha meghallja a Pixar szót, akkor általában automatikusan az olyanok jutnak az eszébe, mint a Nemo, a Toy Story, vagy a Verdák.
A Merida nem ilyen.

Merida magabiztos skót hercegnő és köszöni szépen, de esze ágában sincs férjhez menni. Pláne nem olyanhoz, aki rosszabb íjász nála. Így az önfejű hercegnő egy erdei banyához fordul, hogy meggyőzze az anyját, hogy nem kell férjhez mennie. A varázslat viszont nagyon is rosszul sül el.

Innentől spoileresen:

Tehát Merida medvévé változtatja az anyját (és a három öccsét is), így ott a baj, hogy valahogy rendbe kéne hoznia, mielőtt az apja, akinek szenvedélye a medvevadászat a drága jó édesanyát is leendő fali dísznek nézi.
A film története egyszerű, sokkal inkább emlékezteti az ember egy jobban sikerült Disney mesére, mint a megszokott, néhány utalásos Pixar mesékre.

Nem kell sokat gondolkodni rajta (a film elején tudjuk azt, amit a főszereplők még a végén is alig sejtenek), de nem is ez a lényeg. Könnyű párhuzamot vonni, leszűrni a tanulságokat, ami végső soron egy mesefilm jellemzője.
Az animáció ismét csodás, néha jobban figyeltem egy-egy jelenetnél a fűszálakra, vagy Merida hajára, mint a tényleges cselekményre.
A humor szerethető, nem igazán nagy poénokra, vagy kikacsintásokra lehet számítani, ha nevetni nem is lehet rajta, de elmosolyodni igaz. Fergus király és a három kiskölyök pedig nagyon

Tehát kellemes kikapcsolódás, de nekem egy kicsit kevés volt.

5/3

Rendezte: Mark Andrews (Csillagok Háborúja: Klónok háborúja anim. sorozat), Brenda Chapman (Egyiptom hercege c. rajzfilm)
Forgatókönyv: Brenda Chapman, Irene Mecchi (Notre Dame-i toronyőr és Az oroszlánkirály)

Trailer:

Magic Mike

                                                              Magic Mike

Ez a film kicsit olyan, hogy tudtam, hogy nem lesz a lehető legjobb, de hátha...

Mike (Channing Tatum) sztriptíztáncosként keresi a pénzt, mellé még tetőt fed és próbálja beindítani a saját üzletét, ami egyedi bútorokat takar. Szárnyai alá veszi a Kölyköt (Alex Pettyfer), akivel hamarosan barátok lesznek, aztán menthetetlenül belezúg annak nővérébe.

Innentől spoilereket tartalmazhat.

A filmről, mint történet csak annyit lehet írni, hogy egyszerű, mint egy faék, de többnek akar látszani. Soderbergh-től jobb filmekhez szoktunk (gondoljunk például az Ocean's filmekre), de itt mintha nem találta volna el az arányokat. A karakterek nem kaptak igazán mélységet, az egyetlen akinél ezt próbálták erőltetni, az Mike, de nála sem jött össze. A magyarázat az lehet, hogy a filmbe állítólag elég komolyan beleszólhatott Channing Tatum, ha már kvázi az ő "sztorija", amikor még sztriptízesként dolgozott. A többiek felejthetőek, mind a főszereplő csaj, akinek már a neve sincs meg, mind a Kölyök. 

A mellékszereplők szinte nincsenek is, annyira jelentéktelenek, az egyetlen kivétel az Dallas (Matthew McConaughey), de őt is csak azért lehet kiemelni, mert több időt töltött a képernyőn öt percnél. És annak az öt percnek a nagy része sem vetkőzéssel telt.

Pedig jó színészeket hoztak össze, néhányat a sorozatrajongók is ismerhetnek, ilyen például Matt Bomer (a filmben Ken, amúgy a White Collar szélhámosa mostanában), aki miatt vártam a filmet, erre alig szerepelt. Vagy itt van Joe Manganiello, aki a True Blood Alcide-ja, és elég népszerűnek lehet mondani. 

Persze megértem, hogy a legtöbben Alex Pettyfer és a vetkőző fiúk kedvéért mentek el (bizonyos szempontból én is), de többet vártam 

A történetben nincsenek csavarok, a drogos szálon is nagyon látszik, hogy Mike-ot akarják a többiek fölé "helyezni", de az egész nagyon lapos, a poénok nagy része pedig felejthető. 

Ami a látványt illeti. Nincsenek robbanások, vagy látványos verekedések, de nem is erre mentünk, és a zenék jók, a pasik szépek, így a táncok idejére ki lehet kapcsolni, de a többi rész akkor sem mindig élvezhető, ha az agyunkat kint hagyjuk. A romantika szél pedig furcsa, nincs igazán kémia a szereplők között, ráadásul nekem néha összecsapottnak tűnt. 

Egyszer talán elmegy, de ha még egyszer eldönthetném, hogy mozi, vagy várok, akkor simán az utóbbi.

5/3

Rendezte: S. Soderbergh

Színészek: Channing Tatum (Mike), Alex Pettyfer (Kölyök), Matthew McConaughey (Dallas), Olivia Munn (Amber), Matthew Bomer (Ken) stb. 

És a végén egy trailer: 

Sötét lovag - Felemelkedés

A sötét lovag - Felemelkedés

Szeretném elmondani, hogy nem vagyok hivatalos kritikus, az alábbi firkálmány csak az én véleményemet tükrözi. :)

Nos, ez volt az a film, amihez talán a legnagyobb várakozással ültem le. Christopher Nolanről talán nem túlzás azt mondani, hogy egy igazi zseni, akit talán pár évtized múlva is felemlegetünk, aki olyan filmeket tett le az asztalra mint az Eredet, a Tökéletes trükk, vagy a korábbi két Batman film.
Sokan azt mondják, hogy a második film a trilógiák leghálásabb darabja, ami itt talán igaz is, de ennek ellenére a Felemelkedés sem sokkal marad le mögötte, habár jobban hasonlít az első filmre.
A továbbiak spoilert tartalmazhatnak.

A történet nyolc évvel a Sötét lovag után veszi fel a fonalat. Bruce Wayne (Christian Bale) megkeseredett ember lett, aki bottal jár és elrejtőzve él a házában, miközben a cége is lassan pusztulásnak indul, ráadásul a maradék vagyonából is ki akarják forgatni.
Persze feltűnik az új gonoszunk is, Bane, akit Tom Hardy egyszerűen zseniálisan kelt életre. Néha a hideg rázott, ahogy a moziban ülve figyeltem. Batman segítőket is kap, többek közt Selina Kyle-t (Anne Hathaway), akit a filmben egyszer sem hívnak Macskanőnek, mi meg az elején még igazán pozitív szereplőnek sem, valamint egy fiatal rendőrt, Blake-t, aki komoly meglepetéseket okoz.

Feltűnnek a régi arcok is, többek között Crane doktot (Cillian Murphy) cameója emlékezetes, vagy éppen Ra's Al Ghul (Liam Neeson) pár soros jelenete, ami viszont sokat hozzátesz a filmhez. És persze ott van Alfred (Michael Caine), akihez talán a film legszívszaggatóbb jelenete kötődik.

Lehet, hogy csak én voltam így vele, de nem volt igazán senki akit utáltam volna a filmben. Mindenkit meg lehetett érteni, mindenkinek voltak jó pillanatai (akinek meg nem azt gyorsan hidegre is tették).
Egyszóval minden megvolt, ami egy igazán jó képregényfilmhez kellett, bár ez teljesen mást képviselt, mint a Joss Whedon  Bosszúállókja.

Ki kell még emelnem a csodálatos zenéket, Hans Zimmer hozza a tőle megszokott dallamokat, nekem az egyik kedvencem a Deshi Basara volt:

A film magas fordulatszámon pörög, nincs megállás, vagy ha mégis kapunk pár percnyi szünetet, az csak azért kell, hogy megkapjuk a szükséges információkat. A film utolsó negyede/ötöde viszont mintha gyengébb lenne az előzőeknél, a nagy csavar is inkább furcsán volt meglepő, mint az az igazán döbbenetes váltás, a vége pedig... Nem azt mondom, hogy rossz volt, de kicsit furcsa volt a Nolantől megszokott keserédes befejezések után.

A színészek jók voltak, bár Nolan választásaiban eddig sem kellet csalódni. :D Anne Hathaway jól hozta a Macskanőt, Tom Hardy pedig a film egyik legnagyobb alakja volt. Christian Bale meggyőzően hozza Batmant, de számomra mégsem ő volt a film legkiemelkedőbb alakja.

5/5

Két szóval: nézd meg.
Néhány poszter hivatalosak és nem hivatalosak (nekem a harmadik a kedvencem):