Abraham Lincoln, az Egyesült államok 16. elnöke, aki a polgárháború alatt kormányozta az országot, aki harcolt a rabszolgaság ellen, aki...
Lehetne folytatni a sort, hiszen az Államok egyik legjelentősebb elnökéről van szó.
Aki éjszakánként vámpírokra vadászik, nappal politikai babérokra tör, időközben pedig a nőt is megszerzi. Mindezt vérkomolyan és baltával.
Nem igazán ismerem az amerikai történelmet, legalábbis nem eléggé ahhoz, hogy véleményt mondjak a részletekről, így fogalmam sincs, hogy valaki, aki tájékozott ilyen témában, az hogy képzeli ezt bele.
Innentől spoilereket tartalmaz.
Abraham anyját megölte egy vámpír, ezért bosszút esküszik, aztán találkozik egy másik vámpírral, majd a nővel, majd háború és elnökség és...
A sztori a nulla felé közelít, az ember legszívesebben leültetné az írót, hogy nézd, basszus, nézd. (Szigorúan kivágva az akciójeleneteket. Mert azok nem voltak rosszak.) Szerintem harmadszorra mindent bevallana.
Nem kínosan rossz, de egyszerűen túl komolyan veszi magát a történet, így nekem fél óra után már komolya röhögőgörcsökkel kellett küzdenem, vagy legyűrni a késztetést, hogy szétverjek valamit.
A vámpír-mítoszt rendesen lealázzák (se napfény, se szenteltvíz, az ezüst marad, meg néhány újdonság), de ez nem is lenne baj... De... Ötlettelen... Nagyon...
Az egyetlen, ami meglepett, az Abraham gyerekével ami történik. Valljuk be, nem szoktunk hozzá ahhoz, hogy gyerekeket nyírnak ki.
A sztorit viszont feledteti a járvány, de a 105 perc túl sok ahhoz, hogy mindent csak ez vigyen. Ennek ellenére lenyűgözőek a harcok, bár az én ízlésemnek egy kicsit túl sok a lassítás. Szemet gyönyörködtető a végén a vonatos rész egy-egy jelenete, a vámpírok eltűnéses izéje sem volt rossz. Viszont a maszkok engem néha nem vámpírokra, hanem egy Voldemort/Gollam keverékre emlékeztettek.
A rendezést Timur Bekmanbekov követte el (aki anno a már kultikussá vált Éjjeli Őrséget, bár ott könyvből dolgozhatott, valamint a Wanted-ot), de talán nem az ő hibája.
A forgatókönyv pedig Seth Grahame-Smith-é, aki az Éjsötét Árnyékot jegyezte. Kíváncsi vagyok, hogy Tim Burton színtiszta empatikusságból vállalta-e a producerkedést, vagy tényleg valami olyat látott bele, amit én/mi nem. Ha az utóbbi, akkor kezdek aggódni, mert ennyire sablonos, klisés és száraz szöveget rég láttam. Egyetlen poén, vagy idézhető szöveg nélkül. A romantika borzalmas volt, néha inkább hoztam volna össze Abrahamet és Henryt, mint Abrahamet és Maryt. Persze lehet, hogy valakinek ez nem így tűnt, de túl elkapkodottnak éreztem, persze nem is ez volt a központi téma.
A színészekről nem igazán tudnék mit mondani. A főszereplőt alakító Benjamin Walkernek ez az első komolyabb szereplése, néhol meg is látszik. A többiek nagy része közömbös, kivéve Dominik Cooper, aki bár néhol kicsit túljátszotta a szerepet, de messze az egyetlen volt, akinek egy kicsit hitelesnek tűnt a karaktere. Azt nem tudnám megmondani, hogy jó színész-e, nem láttam tőle eleget (Ő volt az Amerika Kapitány Howard Starkja, valamint a Devil's Double főszereplője.)
A negatív oldalt Adam szerepében Rufus Sewell hozta, aki bár jó színész, nem maradt meg annyira emlékezetesnek, valamint Erin Wasson (Vadoma), akinek ez az első filmje, de talán érdemes lesz rá figyelni.
Ami számomra még zavaró volt, az a zene. Elismerem, hogy nem kell korhűség, de miért, ismétlem miért kell zúzós gitárszólót betenni?! Nem oda való.
A vége pedig kinyírta az egész film megmaradt hangulatát, mert egyszerűen az sem illett oda. A film nem arról szólt, egyszerűen kirítt a cselekményből.
Nem azt mondom, hogy nem éri meg megnézni, mert egy csomóan lesznek, akik ezt élvezni fogják, de nekem egyszerűen nem jött be. :)
5/2
Trailer:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése